

4. számú divatbaki: tréning az utcán
Otthonra, edzéshez tökéletes választás; kényelmes, puha, rugalmas darab. Megint más, ha az ember elfoglalt háziasszony néhány visító poronttyal, ebben az esetben is meg lehet érteni, hogy miért tréningben megy a boltba, vagy ügyeket intézni. Azonban egy magára valamit adó nő még ilyenkor is vegyen rendes nadrágot, ugyanis a tréningnek a sok előnye mellett megvan az a hátránya, hogy viselőjét ápolatlanabbnak, igénytelenebbnek tünteti fel. A mackónadrág ebben a tekintetben a pizsamához hasonlatos. Szeretjük a pizsigatyókat, szükségünk is van rájuk, mégsem abban megyünk emberek közé (ez alól kivételt képezhet egyetemistáknál egy keményebb vizsgaidőszak, amikor az ember a stressz, a sok tanulás és minimális alvás következtében észre sem veszi, hogy sietségében a kockás pizsinadrág maradt rajta).
5. számú divatbaki: a leggins, mint nadrág
Széles körben elterjedt egy időben, azóta szerencsére alább hagyott az őrület, de még így is gyakran látni az utcán olyanokat, akik a legginset, mint nadrágot viselik. De nem az! Tunikához, pólóruhához és olyan darabokhoz, amik legalább combközépig érnek, teljesen jók. Azonban, ha választani kell, akkor inkább a harisnyanadrághoz hasonlít, mint a rendes nadrághoz. Senkinek nem áll jól, ahogy elöl bevág, és megmutat minden domborulatot. Ráadásul a mosásoktól kopik az anyag, főleg, ha eleve nem volt vastag, vagy jó minőségű, aminek következtében még áttetsző is lesz. Vannak azok a legginsek, amiket edzéshez, testmozgáshoz találtak ki, ezeket pedig azért ne hordjuk nadrágként az utcán, amiért tréninget sem.
6. számú divatbaki: rosszul párosított színek és anyagok
Gyakran az is tönkre vághatja az összhatást, ha egymáshoz nem passzoló anyagok találkoznak, de még inkább, ha a színek, vagy a minták ütik egymást. Ilyen lehet például, ha pirosat lilával, rózsaszínnel kombinálnak, de a rózsaszín és a narancs is tud nagyon rikító lenni együtt (természetesen mindig függ az adott darabok tónusától, hogy passzolnak-e). A piros egyébként is egy viszonylag kényes szín, pirosat pirossal kizárólag akkor szabad variálni, hogyha teljesen ugyanaz az árnyalatuk. Az eltérő mintákat pedig kerüljük! Terepmintáshoz nem szabad virágmintást, de még csíkost, vagy kockást sem viselni, sőt, a domináns mintájú darabokból egy öltözetben elég egyet viselni, a többi meg színben harmonizálhat vele – a kevesebb néha több!
7. számú divatbaki: Rosszul megválasztott kiegészítők
Bármely, egyébként csinos szettet könnyen el lehet rontani, ha hozzá nem passzoló cipőt, táskát visel mellé az egyén. Egy jó cipő, ahogy egy jó táska is, öltöztet, azonban ugyanilyen könnyen agyon is tudja csapni az összhatást. Amennyiben nincs a szettünkhöz passzoló kiegészítő, válasszunk mindig semleges színeket. Egyébként érdemes az alapszínekből – fekete, barna, esetleg egy világosabb, például bézs – egy-egy párat, illetve darabot tartani, hiszen ezek majd mindenhez mennek, ráadásul a legtöbb nőnek nem csak két pár cipője és egy darab táskája van, tehát reális az elképzelés, hogy legalább egy alapszín elfér a gardróbban. Márpedig, ha gondosan válogatjuk a ruháinkat, megkomponáljuk a szettünket, miért ne figyelnénk oda a kiegészítőkre is?

10 Új trend, amivel egyedi stílust adhatsz az esküvőd dekorációjának
2023-08-10
Az esküvőd nem csupán egy egyszerű esemény, hanem egy olyan alkalom, amelynek dekorációja tükrözi az egyedülálló stílusod és személyiséged.

5 lakberendezési tipp, amivel feldobhatjátok a nappali elrendezését
2023-11-14
A nappali, mint otthonunk középpontja, igényli a figyelmet és a stílust. Ebben a cikkben öt lakberendezési tippet találtok, hogy feldobd a nappali hangulatát!

Mesébe illő esküvői képek- Amikről sugárzik a szerelem
2022-11-11
Te is álmodztál mesébe illő esküvőről? Tekintsd meg ezt a kép sorozatot mely könnyeket csal a szemedbe annyira gyönyörű!
Ebben a cikkben összegyűjtöttünk 7 sminktippeket, amelyek segíthetnek abban, hogy önbizalommal sugározz, és továbbra is gyönyörűnek érezd magad ötven felett.
A lábgomba gyakran fordul elő a meleg és nedves környezetben, amelyet a nyári hónapok jelentenek. Ezért fontos, hogy figyeljünk a lábgomba gyanús tüneteire!
Molettként bajban vagy azzal mit is kellene felvenned? Sok molett fejében téves kép alakult ki az öltözködéssel kapcsolatban, vajon helyes az, amit annak gondolnak?
5 kiváló ajándék tipp a legjobb barátnőd születésnapjára
A baráti kapcsolatok gazdag és változatos élményeket kínálnak, szinte olyanokat, mint a szivárvány színei vagy egy ízletes desszert palettája. Az...