

Szinte lehetetlen összegyűjteni az összes újévhez kapcsolódó szokást és babonát, olyan sok van. Most azonban összegyűjtöttünk nektek jó sokat, amiket érdemes elolvasni, és betartani, hogy szerencsések legyetek az újévben!
Tudtátok, hogy a december 31-e I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét? 314-től 335-ig ő volt a keresztény egyház vezetője, és december 31-én hunyt el Rómában. Régen nem volt állandó időpontja az ünnepnek, volt, hogy december 24-én ünnepelték, de olyan is, hogy vízkeresztkor. 1691-ben azonban XII. Ince pápa rögzítette újév napját január elsejére.
Szerencsehozó újévi szokások és babonák
- Ne együnk baromfit, mert elkaparja a szerencsénket. Így hát a csirke, tyúk, pulyka és a kacsa messziről kerülendő!
- Pulykát már csak azért is tilos enni, mert mérget hoz a házhoz az újévben!
- A hal fogyasztása csak folyó menti vidékeken hoz szerencsét - ahány pikkely, annyi pénz, tartja a mondás. Máshol viszont nem ajánlott fogyasztani, ugyanis elúszik vele a szerencse.
- Nem ajánlott mindent megenni, maradjon étel a hűtőben és a kamrában, így az újesztendőben sem szenvedünk majd hiányt.
- Ha egy egész kenyeret felvágunk, egész évben lesz kenyere a családnak.

Hogyan legyél a gyerekek kedvenc orvosa? Tippek a félelemmentes rendeléshez
2024-12-14
Tudd meg, hogyan teremthetsz barátságos légkört a rendelőben, hogy a gyerekek ne féljenek, hanem szívesen járjanak vissza hozzád! Tippek orvosoknak.

Teremts ünnepi hangulatot az oldalaidon – 5 tipp, hogy több foglalásod...
2024-11-22
Közelegnek az ünnepek, de nincs ötleted hogyan töltsd meg a szállodádat? Íme néhány tipp amivel növelheted a szállodai foglalásokat decemberre.
Fedezd fel te is cikkünkben a legnépszerűbb padlóburkolatokat: vinyl, laminált, keményfa és más trendi megoldások, hogy otthonod stílusos és praktikus legyen.
Fedezd fel, hogyan segíthet egy pszichiáter a mentális betegségek diagnosztizálásában, kezelésében, krízishelyzetek megoldásában, addikciók és gyermekpszichiátriai problémák esetén.
Fedezd fel a különleges szállodák világát Budapesten! Öt egyedi hotel típus, köztük a boutique szállodák, amelyek új szintre emelik az utazási élményt.
A cirkon korona, a fémmentes fogpótlás modern megoldása, természetes megjelenést és tartósságot kínál, miközben teljesen allergénmentes és esztétikus választás.
Új szintre emelt szülinapok: kreatív és modern ötletek, amik felejthetetlenné teszik az ünneplést
A születésnap mindig különleges alkalom, de miért ne tehetnéd még emlékezetesebbé? Feledjük el a szokásos torta-pezsgő kombót, és fedezzük fel...