"Egyik este, úgy 10 óra magasságában eszembe jutott, hogy valamit nem vettem meg a boltban. Így hát elugrottam egy éjjel-nappaliba, hogy beszerezzem az elfelejtett élelmiszert. Mikor bementem, láttam, hogy egy idősebb bácsi fekszik a földön. Szégyellem, de elmentem mellette. Mikor kijöttem a boltból, akkor is. Mikor beültem a kocsiba, a visszapillantóból a bácsi nézett vissza rám. Tudtam, éreztem, hogy oda kell mennem hozzá. Így hát a gyújtást lekapcsoltam, kiszálltam az autóból, és odamentem hozzá. Megkérdeztem tőle, hogy segíthetek e neki valamit, mire a következőt válaszolta:
- Persze. Ma evett már valamit?
- Ma nem ettem semmit.
- Akkor hozok ennivalót is.
- Köszönöm szépen.
- Másra nincs szüksége?
- Nincs, ennyi elég lesz. Köszönöm.
Bevallom őszintén, vártam, hogy utánam szól, hogy egy rövidet is kér, vagy esetleg valami mást, de nem tette. Bementem a boltba, és megvettem, amit kért tőlem a bácsi, plusz egy csokit is. Mikor fizettem, akkor kivettem a pénztárcámból 1000 forintot, ami valljuk be, önmagában nem egy nagy összeg, de van, akinek a világot jelenti. Az volt a szándékom, hogy odaadom neki. Szóval visszamentem a bácsihoz, aki azóta is a földön feküdt.
Fogimplatátum 60 felett – Időskorban is érdemes befektetni?
2025-11-19
A fogimplantátum 60 felett is biztonságos és hosszú távú megoldás lehet. Megmutatjuk, mikor érdemes időskorban implantációt választani, és milyen előnyöket ad.
Legdivatosabb borok 2025-ben – Ezeket kell megkóstolnod idén ősszel
2025-10-17
2025 bortrendjei között a narancsbor, a brut pezsgő és a modern kékfrankos hódít. Ismerd meg az idei ősz legizgalmasabb magyar borait!
Ezek a szépészeti kezelések voltak a legfelkapottabbak 2025-ben
2025-09-08
Mely szépészeti kezelések taroltak 2025-ben? Természetesség, egészséges mosoly és modern eljárások – köztük a fogkő eltávolítás is előkelő helyen végzett.
Ezek a "divatbetegségek" egyre több tinédzsert érintenek: szorongás, testképzavar, ADHD és társas szorongás – mi állhat a háttérben?
Ne gondold, hogy már késő! A felnőttkori fogszabályozás nemcsak esztétikus, hanem egészséges döntés is. Nézd meg, miért éri meg belevágni!
A parketta nemcsak esztétikus, hanem térnövelő hatású is lehet. Ezekkel a bevált trükkökkel kis lakásban is stílusos, nagyvonalú hatást érhetsz el.
Fogimplantátum TB támogatással? Utánajártunk, milyen esetekben jár támogatás, és mit tehetsz, ha neked mégsem jár az állami segítség.
Mitől lesz igazán harmonikus a megjelenésünk? Nem csak a ruhán múlik
Van az a pillanat, amikor felveszünk egy remek ruhát, a cipő passzol, a hajunk ritka együttműködési hajlandóságot mutat, még a tükör is kifejezetten...