![FxP Rihanna kollekciója](/kep/1196x435/5519.jpg)
![FxP Rihanna kollekciója](/kep/1196x435/5519.jpg)
A grammy-díjas énekesnő még 2014-ben kezdett közösen dolgozni a Pumával, és őt választották a tengerentúli nagykövetüknek és kreatív igazgatónak is. A kreatív igazgató röviden azt jelenti, ő felel a női kollekciókért, és erre sokat kellett várnunk, de végre itt az első hivatalos kollekciója. A szerződése több éves, és élvezi a munkát a Pumával, de mi lett a végeredmény? A divathéten megmutatta és most mi is nektek.
Az énekesnő főleg az irányban, és a stílusban osztotta meg tanácsait a kollekciót illetően, így egyértelmű, hogy nem valami habos-babos rózsaszín álomtengerbe csöppenünk majd, hanem egy vagány és provokatív világba. Rihanna jelenléte egyértelműen fellendítette a forgalmat, ami egyenes út a profit növelés felé a cég számára.
Bjørn Gulden, a Pumától azt nyilatkozta még a szerződéskötés körül, hogy,: “Rihanna leszerződtetése egy fantasztikus lépés a Puma számára. A globális profilja, karizmája és individualitása, ambíciója mind tökéletes nagykövetté teszik márkánk számára. Ugyanakkor tökéletesen illik ahhoz, amire a Puma értékei is törekszenek: hogy Magabiztos, Bátor, Határozott és Vidám legyen.”
Az első közös kollaborációjuk egy cipő volt, melyet nagyon hamar elkapkodtak. Egyértelmű és biztos volt a siker az énekesnővel. Első körben 2015 nyarán három alapszínben jelent meg, melyek a fekete-fekete a fekete-zab és az egyszerű zabszínű volt. Emellé a tavalyi évben párosult a rózsaszín és a fehér változat is.
Rihannától nem áll távol a Fashion Week, mindig jelen van és az első sorban ül Alexander Wangtól kezdve, Yeezyig minden bemutatón, de most popos eleganciájával bemutatta ő is az első kollekcióját a Pumával közösen. FENTY X PUMA néven a 90-es évek által inspirált darabokat, átjárja Rihanna lelke.
Egyértelműen az első sor tele volt Rihanna barátaival és támogatóival, mint például: Wale, Chris Rock, színészek, színésznők mind ott voltak. Azonban a divatvilág hírességei is jelenlétüket tették Anna Wintourral az élen, mellette Naomi Campbell, Jeremy Scott, és a stylist Carlyne Cerf is az első sorban ült.
Persze számos híres modell is felvonult, bár ők dolgoztak, hajuk fehérre volt festve ajkaik pedig fekete rúzst kaptak, ezzel is jelezve, hogy a külső össze van hangolva a kollekció darabjaival.
A showt Lexi Boling nyitotta a képen látható szettel, melyen igen feltűnő a comb-csizma a hatalmas Puma felirattal.
Pár pillanatnyi felvétel, az egész divatbemutatóról és a felkészülésről. További képek a fashion showról a következő oldalon.
![Booking.com és társai: Érdemes-e bevonni őket a hotel marketing stratégiádba? Booking.com és társai: Érdemes-e bevonni őket a hotel marketing stratégiádba?](/nodepic/265x145/1010615.png)
Booking.com és társai: Érdemes-e bevonni őket a hotel marketing stratégiádba?
2024-07-26
Az online szállásközvetítő oldalak, mint a Booking.com, hatalmas lehetőségeket kínálnak a szállodák számára, de vajon megéri-e őket beépíteni a marketing stratégiádba?
![A fogszabályzó viselése divatosan: Stílustippek és kreatív megoldások A fogszabályzó viselése divatosan: Stílustippek és kreatív megoldások](/nodepic/265x145/1010611.png)
A fogszabályzó viselése divatosan: Stílustippek és kreatív megoldások
2024-07-04
A fogszabályzó viselése nemcsak az egészséges mosoly elérésében segít, hanem divatos kiegészítőként is megállja a helyét, ha kreatívan és stílusosan viseljük.
![Kiesett egy fogad? Mondom mi a teendő! Kiesett egy fogad? Mondom mi a teendő!](/nodepic/265x145/1010608.png)
Kiesett egy fogad? Mondom mi a teendő!
2024-06-06
A fogvesztés nemcsak esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi kérdés is. Akár baleset, akár betegség okozza, a kiesett fog gyors beavatkozást igényelhet.
A fogfehérítés egy népszerű és hatékony módja a ragyogó mosoly elérésének, de mielőtt belekezdenénk, érdemes megfontolni a fogorvosi rendelőben történő kezelés előnyeit és jelentőségét.
Amikor fogaink súlyosan károsodnak vagy betegségekkel szembesülnek, gyakran felmerül a kérdés: mikor nem menthető egy fog?