

A mamám az egyik legbölcsebb és legcsodálatosabb nő a világon. Elmesélem mindazt, amit tőle tanultam, és a mai napig igyekszem megfogadni ezeket!
A nagymamám egy igazi példakép számomra, hiszen amellett, hogy egyedül nevelte fel anyukámat, gondoskodott rólam és a testvéremről is, háztartást vezetett, keményen dolgozott akár négy műszakban is. A legtöbb nagymamának ez teszi ki az életét, a családjukra tesznek fel mindent, én azonban úgy gondolom, hogy az én nagyim egy igazi hős, hiszen a mai napig erején felül teljesít, és rengeteg dolgot tanultam tőle az életről. Ha ő nem ilyen lenne, valószínűleg én is egy teljesen más ember lennék, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyire hasonlítok rá. A következőkben elmondom nektek azt az 5 bölcsességet, amit a mama tanított nekem. Ezeket akkor még nem igazán értettem, felnőtt fejjel azonban igyekszem megfogadni őket.
Ne függj egyetlen férfitól sem!
Kislányként még nem igazán értettem ezt, de talán még most sem teljesen. Szerencsére nem egy olyan értékrendben nőttem fel, ahol azt tanították nekem, hogy találj egy gazdag férjet, aki eltart, és sem lesz semmi gondod az életben. Anya is és a mama is elvált asszonyok, így sohasem láttam azt, hogy egy férfi irányította volna őket, anyagilag vagy érzelmileg függtek volna valakitől. Mindig azt érzem, hogy sohasem tudnék úgy élni, hogy más pénzét költsem, én akarok sikeres lenni, én szeretném megteremteni magamnak azt, amire szükségem van. Vicces hallani azt, amikor az egyik kereskedelmi csatornán azon versengenek a hölgyek, hogy mennyit költöttek ruhára, cipőre egy vásárlás alkalmával, természetesen a férjük pénzéből. És nekik vannak gyerekeik, akik ezt látják, ebben nőnek fel, és ezt érzik normálisnak…
Addig mutasd ki a szeretetedet, amíg még lehet!
Ez a legnagyobb igazság, amit valaha hallottam. Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy természetesnek vegyük a másikat, hogy mindig ott lesz mellettünk. Pedig az élet gyakran messzire sodor minket egymástól vagy a legfájóbb az, ha örökre elveszítünk valakit. Sohasem lehet elégszer elmondani a szeretteinknek, hogy mennyire jó, hogy mellettünk vannak, és nem lehet megköszönni azt a törődést, amit az irányunkba mutatnak. Bár messze élek a családomtól, nem telik el olyan nap, hogy ne beszélnék velük telefonon, már el sem tudnám úgy képzelni az életemet, hogy az esti kis telefonálások ne lennének…

Az illat, amely mindent elárul, avagy hogyan válassz hozzád illő parfümöt?
2021-08-31
A parfüm kiválasztása sokszor gondot okoz, hiszen rengetegfélét gyártanak, nehéz eldönteni azt, hogy melyik az, ami hozzád illik és mi az, ami megéri árban is.

Varázslatos minták a nyárra: a hennafestés
2020-05-29
Téged is izgat a hennafestés? Kipróbálnád? Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen kultúrája van, mikre érdemes figyelni, ha te is szeretnél egyet!

Beszélő színek – melyik mit sugall?
2020-05-25
Egyes színek jelentése élénken él a köztudatba, míg másokéba talán bele sem gondoltatok eddig. Ebben a cikkben összegyűjtöttem, melyik szín mit szimbolizálhat.
Így lesznek ragyogóan fehérek a fogaid, és ellenállhatatlan a mosolyod! Szakértőnk ad 8 tanácsot a fehér fogakért: ezeket kell tenned, ha fehér fogakat szeretnél.
Te is nehezen alszol el, sokat forgolódsz? Ez nem jó,az alvás nagyon fontos szervezeted számára. Íme 5 tanács szakértőktől, hogy javíthasd alvásod minőségét!
Mi kell a férfiaknak? Sok minden, de egy jó illatű hölgy az mindenképp vonzó számukra: ez a top 4 legkellemesebb és legvonzóbb illat a férfiak szerint egy nőn!
Te is álmodztál mesébe illő esküvőről? Tekintsd meg ezt a kép sorozatot mely könnyeket csal a szemedbe annyira gyönyörű!
Mik azok a tornacipők?
A tornacipő olyan sportcipő , amelyet edzőcipő mintájára varrtak, de fizikai erőfeszítés során támasztást biztosító rendszerek nélkül. Nevük az...