

Hónapok teltek el, a lány emlékezte egyszerűen nem tért vissza. A lány szépen lassan elkezdte elfogadni a helyzetet, megbarátkozott a szüleivel, azonban Richel, akivel már 5 hónapja járt együtt, egyszerűen nem tudott megbékélni. Nem tudta elképzelni, hogy ezzel a sráccal van együtt, ezért a lány úgy döntött, hogy szakít a fiúval. A srác azonban nem adta fel, és meg akarta győzni Jessicát, hogy összetartoznak, így kezdtek el újra randizni. A fiúnak sikerült meggyőznie a lányt, hogy tényleg szereti, azóta pedig nagyon boldogok együtt, sőt, már össze is költöztek.
“Gyakorlatilag elveszítettem az életem első 18 évét – de igyekszem nem ezen rágódni, mert az nem vezet sehová sem, mint ahogy az sem segít, ha azon aggódom, hogy a jövőben újra elveszíthetem az emlékeimet” – nyilatkozta a Mirrornak, hozzátéve: “Azok után, amin a múlt évben átmentem, tudom, hogy bármivel megbirkózom a jövőben. Jelenleg azon vagyok, hogy új emlékeket teremtsek!”

5 lakberendezési tipp, amivel feldobhatjátok a nappali elrendezését
2023-11-14
A nappali, mint otthonunk középpontja, igényli a figyelmet és a stílust. Ebben a cikkben öt lakberendezési tippet találtok, hogy feldobd a nappali hangulatát!

10 Új trend, amivel egyedi stílust adhatsz az esküvőd dekorációjának
2023-08-10
Az esküvőd nem csupán egy egyszerű esemény, hanem egy olyan alkalom, amelynek dekorációja tükrözi az egyedülálló stílusod és személyiséged.

Mesébe illő esküvői képek- Amikről sugárzik a szerelem
2022-11-11
Te is álmodztál mesébe illő esküvőről? Tekintsd meg ezt a kép sorozatot mely könnyeket csal a szemedbe annyira gyönyörű!
Minden férfiban ott van a sármőr, mindegyikőjük lehet sikkes. Ebben a cikkben olyan darabokat gyűjtöttem össze, amikben a legtöbb férfiú csinosan fest.
A párkapcsolatok nagyon érzékenyek bizonyos dolgokra. Ha úgy érzed Ő az gazi, és vele szeretnéd leélni az életed, akkor az ebben a cikkben összeírt hibákat mindenképpen kerüld el. Ezek olyan hibák, amik szépen lassan, alattomosan mérgezik meg a kapcsolatodat, és amikor már észreveszed a baj, sokszor menthetetlen a helyzet.
Nem tudod mivel lepd meg legjobb barátnődet a születésnapján? Most összegyűjtöttünk neked 5 remek tippet, amelyikből egyet biztosan tudsz te is hasznosítani.
Ebben a cikkben összegyűjtöttünk 7 sminktippeket, amelyek segíthetnek abban, hogy önbizalommal sugározz, és továbbra is gyönyörűnek érezd magad ötven felett.
5 érv, amivel meggyőzünk, hogy sokkal jobb egy téli esküvő, mint egy nyári
Hazánkban a téli esküvő nem valami szokványos dolog, de igazán rá lehetne szokni, vagy legalább is kipróbálni, és megszeretni. Mutatunk is 5 nagyon...
Miért elmaradhatatlan kelléke a stílusos férfilétnek a trendi táska?
Volt idő, amikor furcsán néztek azokra a férfiakra, akik táskát ragadtak – és nem hasitasit, vagy éppen autós táskát. De ezek az idők már...