

Melyik szín illene hozzám?
Talán azt már elhatároztad, hogy valami extrémet szeretnél kipróbálni, de még nem tudod, melyik színt válaszd, melyik fog jól állni. Íme néhány tanács, amik tükrében könnyebben meghozod a döntésedet. Mindenképp vedd figyelembe a természetes színeidet, hogy milyen típus vagy: nyár, ősz, tél, vagy tavasz. Ennek könnyen utána is tudsz nézni. Általában igaz, hogy amely színek ruhában jól állnak, azok a te színeid.
A zölddel egy fokkal könnyebb, bár itt is fel kell készülnöd a gyakori újra festésekre, mert a kékhez hasonlóan ezt is hajlamos a haj ledobni. A mosásoknak sem nagy barátja, hamar kifakul a legtöbb esetben. Viszont megvan az az előnye, hogy minden szemhez passzol, ahogy a legtöbb természetes hajszínhez is, tehát ha csak részben festenéd a hajad, jól fog mutatni a kettő együtt.
A piros, vörös, narancs színek könnyebben megmaradnak, ráadásul sokkal többeknek áll jól, de az öltözködést ez is nagyon bekorlátozza. Narancs haj mellett el lehet felejteni a piros felsőket, mert a környezeted belevakul. Ezeknél a színeknél nem azzal lesz gondod, hogy tartós maradjon, a nehézséget az eltüntetése jelenti. Tehát, ha ráunsz, az összes szín közül ez fog legnehezebben kikopni. Ráfesteni sem nagyon lehet, ledobja magáról. Ha váltanál, számos aszkorbinsavas pakolás elé nézel, ami idővel, több kezelést követően leradírozza, de ezt is inkább szakemberre bízd!
A lila és pink színek is nagyon ütősek, a legtöbb ember talál olyan árnyalatot, ami jól áll neki, azonban a szőkítést itt sem úszod meg, és számolj azzal, hogy a dobozon látható eredményt akkor kapod meg, ha szép, egyenletesen fehér alapra viszed fel (ha egyáltalán), amit, ahogy már fentebb írtam, inkább bízz szakemberre, nehogy a házi leszívás következtében leégjen a hajad!
A halvány, hamvas színeket semmiképp ne otthon csináld! Hacsak nem vagy profi fodrász, nem is fog menni, a hamvasítást egy bonyolult folyamat, otthon csak szétroncsolod a hajad és azt már egy profi sem biztos, hogy helyre tudja hozni. Lehet, hogy neked a hamvas vattacukor szín a nagy álmod, de mindenképp számolj vele, hogy ehhez az eredményhez a meglévő színedtől függően akár több alkalommal is le kell hidrogénezni, aztán jön a zsákbamacska, hogy a festéknek tényleg olyan lesz-e az eredménye, mint szeretnéd, majd jöhet a hamvasítás. Ismétlem: semmiképp ne otthon magadnak!
Még nincs vége, a következő oldalon arról olvashatsz, milyen hátrányokkal jár az extrémitás.

5 lakberendezési tipp, amivel feldobhatjátok a nappali elrendezését
2023-11-14
A nappali, mint otthonunk középpontja, igényli a figyelmet és a stílust. Ebben a cikkben öt lakberendezési tippet találtok, hogy feldobd a nappali hangulatát!

10 Új trend, amivel egyedi stílust adhatsz az esküvőd dekorációjának
2023-08-10
Az esküvőd nem csupán egy egyszerű esemény, hanem egy olyan alkalom, amelynek dekorációja tükrözi az egyedülálló stílusod és személyiséged.

Nyáron különösen figyeljünk ezekre: a lábgomba gyanús tünetei
2023-06-06
A lábgomba gyakran fordul elő a meleg és nedves környezetben, amelyet a nyári hónapok jelentenek. Ezért fontos, hogy figyeljünk a lábgomba gyanús tüneteire!
Hogyan találjak megbízható plasztikai sebészt? Mindenekelőtt, járj utána a dolgoknak! A cikkben található tanácsokat alkalmazva, te is biztos lehetsz a dolgodban.
Napjainkba egyre gyakoribb, hogy a nők inkább vannak egy nem megfelelő férfival, minthogy egyedül legyenek. Ez a cikk a társfüggésről és a teljes életről szól.
Te is álmodztál mesébe illő esküvőről? Tekintsd meg ezt a kép sorozatot mely könnyeket csal a szemedbe annyira gyönyörű!
Mindenki látott már félresikerült öltözeteket, rosszul párosított szetteket. Ez a cikk segít elkerülni a divatbakikat, hogy mindig csinos legyen a megjelenésed!
5 érv, amivel meggyőzünk, hogy sokkal jobb egy téli esküvő, mint egy nyári
Hazánkban a téli esküvő nem valami szokványos dolog, de igazán rá lehetne szokni, vagy legalább is kipróbálni, és megszeretni. Mutatunk is 5 nagyon...
Miért elmaradhatatlan kelléke a stílusos férfilétnek a trendi táska?
Volt idő, amikor furcsán néztek azokra a férfiakra, akik táskát ragadtak – és nem hasitasit, vagy éppen autós táskát. De ezek az idők már...