Egy elgondolkodtató történet

F: Na, de Mester én nem fogom feladni önmagamat!!

M: Akkor bizony elvesztél fiam. Mert ő a Te Forrásod, Ő az, aki téged táplál, s őnélküle Te csak félember vagy! Persze kereshetsz másikat, de amíg meg nem érted, el nem fogadod minden nőben él a lélek, csak egy üres tükör maradsz! Tehát Te döntöd el megtöltöd-e tükrödet a Tűz fényével, vagy csak nyers erődben fürdeted magad! Engedd meg, hogy megmutassa magát, szeresd, óvd, és öleld, hogy biztonságban érezze magát, s akkor megnyitja majd neked fiam, a Gyönyör kapuját!

Mert a nő a tudás, a bölcsesség forrása, s tudatása azért adatott, hogy tápláljon, s erőssé tegyen Téged, ha Te befogadod. De a forrást óvni és táplálni kell, tükrözni, mert elapad! S ő felemel Téged, fiam azért, hogy Te is emelhesd őt! Így működik! Koronázd meg a nőt, hogy királya lehess! S óvd, mint a legbecsesebb ékszert, mert Ő a Te igazi kincsed! S nélküle erőd tán lesz, de elsorvad a szíved!

F: Köszönöm, Mester! Tehát ez a minden, a lelke, a Forrása! Így lesz! Királynővé teszem a nőmet, s a királya én leszek!

S azt hiszitek ez mese? Pedig nem az! Ez az igaz szerelem, ahol a nő a Föld, s a férfi az ő Napja, hiszen a Földben van elültetve a MAG, benne él a tavasz, a nyár, minden virág, s az új élet belőle fakad, de mit ér a Föld s a Mag, a Nap fénye nélkül, s mit ér a Nap fénye a Föld nélkül, ahol fű, fa, virág a Nap fényét szomjazza? S mit ér a sivatag, ahol a Nap fénye elpusztít minden növényt, s helyén csak kopár sivatag marad?