Miniszoknya
Akinek formás a lába, érthető hogy szívesen mutatja meg másoknak. De mégis mekkora a megfelelő de még elfogadható szoknyahossz? Mindenképpen az, amelyben még biztonságosan le lehet hajolni, illetve ha helyet foglal a viselője, akkor nem kukucskál ki belőle a fehérnemű. Sajnos ha túl rövid a szoknya, az már nem a sejtelmes, titokzatos báj, hanem a magamutogatás jelképe.

Állatminták
A természet és az állatvilág csodás mintáinknak viselése most nagy divatját éli. Jól tud mutatni egy-egy ocelot mintás kiegészítő, vagy egy kígyóbőr kistáska. De a többféle, különböző minta együtt viselése inkább az ízléstelen jelzőt fogja maga után vonni. Ügyeljünk a visszafogottabb, szolidabb darabokra, inkább csak kiegészítőként viseljük, vagy ha nagyobb felületen mutatnánk meg magunkon, mindenképpen egyszínű darabokkal kombináljuk.

Platform cipő
A nők jelképe, a magas sarkú cipő. Mindenki imádja, és szívesen viseli, mert ki tudja emelni a lábak formás részeit, illetve csodás kiegészítői lehetnek egy esti szettnek. Ennek ellenére óva inteném azokat a hölgyeket a viseléstől, akik nem tudnak megfelelő magabiztossággal járni ezekben a cipőkben, illetve jól válasszuk meg milyen helyszínre és alkalomra döntünk úgy, hogy ezt vesszük a lábunkra, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljünk miatta.

Fogimplatátum 60 felett – Időskorban is érdemes befektetni?
2025-11-19
A fogimplantátum 60 felett is biztonságos és hosszú távú megoldás lehet. Megmutatjuk, mikor érdemes időskorban implantációt választani, és milyen előnyöket ad.
5 designos klíma, ami jól mutat modern otthonokban
2025-11-18
5 designos klíma, amelyek nemcsak hűtenek és fűtenek, de látványban is kiemelkedők. Midea, Daikin és Gree modellek – klíma kiválasztása a Buda Klímánál.
Legdivatosabb borok 2025-ben – Ezeket kell megkóstolnod idén ősszel
2025-10-17
2025 bortrendjei között a narancsbor, a brut pezsgő és a modern kékfrankos hódít. Ismerd meg az idei ősz legizgalmasabb magyar borait!
Mely szépészeti kezelések taroltak 2025-ben? Természetesség, egészséges mosoly és modern eljárások – köztük a fogkő eltávolítás is előkelő helyen végzett.
Ezek a "divatbetegségek" egyre több tinédzsert érintenek: szorongás, testképzavar, ADHD és társas szorongás – mi állhat a háttérben?