

Ashtonban az a szép, hogy amikor hosszú hajjal és szakállal nyomult divatos, de mégis erőteljes férfias külseje volt, míg amikor a nála megszokott félhosszú haj és borotvált arccal hódítja a világot akkor örök fiatalnak tűnik. Na meg azt a csibészes mosolyát el se felejtsük, talán ezért is imádja a világon rengeteg nő a mai napig.
Ashton Kutcher a csodás Iowa állambeli Cedar Rapidsban látta meg a napvilágot, 1978. február 7.-n. Ugorva pár évet, Ashton bájos szerelmi életéről és pályája alakulásáról összeszedtünk pár nagyon fontos információt. Ilyen például, hogy több mint 25 alkotásban láthattuk már a tv képernyőjén.
Karrierjét a középiskolára tesszük, hiszen már ott is szerepelt az iskolai színdarabokban, amíg lopás miatt el nem tiltották az iskola utáni elfoglaltságoktól. Egyetemen biokémikusnak tanult, de a pénz miatt is, és mert felfedezte egy modellügynök hirtelen a divatvilágba csöppent. A Pizza Hut reklámban mosolygott, illetve ami divat szempontjából jelentősebb, az az első Calvin Klein reklámja.
A nálunk is ismert, és agyon játszott „Azok a 70-es évek show” meghallgatása 1998-ban volt, a rendezők mondták neki, hogy délután négykor értesítik az eredményről. Ő megkérte, sőt kijelentette, őt négy előtt hívják, és így is lett 3.45-kor már hívták is, hogy övé a szerep. Mindez azért volt, mert közben egy másik kezdődő sorozatba is ajánlatott kapott, de ő a 70-es éveket választotta. Ez volt az első hivatalos színészi szerepe.
Érdekesség, hogy a sorozat a 70-es években játszódik, de a valóságban mégis 98-tól 2005-ig készült.
A másik meglepő tény, hogy mostani nejét: Mila Kunist a sorozat stábjában ismerte meg. Kunis első csókját Ashtontól kapta, és a színésznő így nyilatkozott: „Ő olyan édes, és Calvin Klein modell „ .
A sorozat mellett kisebb játékfilmekben is szerepelt, mint a „Rád vagyok kattanva” című film, de első hivatalos filmje a „Hé, haver hol a kocsim?” volt.
2003
Magyarországon még nagyon ismert alkotás a Szakitópróba, melyben Brittany Murphyvel játszott. A két színész nagyon egy húron pendült, mind a kamerák előtt, mind a valóságban így egy párt is alkottak egészen 2003 teléig. Ashtonnak munkái mellett, nem is igazán volt ideje búsulni, hiszen saját tv műsort indított Punk'd néven, melyben a hírességeket verte át vagy szívatta meg. (Nem meglepő, de többség élvezte, egy-egy kivétel volt, aki beperelte.)
Még ebben az évben, elkezdte csapni a szelet a kétszer elvált Demi Moorenak, aki nála 16 évvel idősebb. 2005-ben össze is házasodtak, egy szerény kabbalista szertartás keretein belül, összesen 100-an vettek részt az esküvőn. Szintén ebben az évben, saját éttermet nyitott Los Angelesben, Dolcé néven, ahol olasz különlegességeket kóstolhatnak a betérő vendégek.
„Valószínűleg nem én leszek a legjobb színész Hollywoodban, de remélem és keményen dolgozom érte.”
Még több !
Forrás: boombseat

Ikonikus celeb frizurák
2018-06-27
Emlékszel, mikor mindenki Jóbarátok Rachel frizurát szeretett volna? Vagy amikor a legtöbb hölgy Posh Spice frizurájáért volt oda? Nézzük meg a legikonikusabb celeb frizurákat, amiket imádtunk!

Mennyire ismered a magyar sztárokat?
2018-06-03
Manapság számtalan hírességekkel találkozhatunk a médiában. Te mennyire ismered őket? Most letesztelheted a tudásodat!

Így nézett ki kamaszként Kim Kardashian
2018-05-31
Kim Kardashian Instagram oldalán egy olyan fotót osztott meg magáról, amin mindössze 17 éves volt. Mindenki döntse el maga, hogy a mai Kim, vagy a tinédzser Kim volt a szebb...
Ashley Graham egy új fotósorozattal örvendeztette meg rajongóit, ami azért különleges, mert a fotókon semmilyen utómunkát sem engedett elvégezni a gyönyörű modell. Egyetlen filter sem kerülhetett a képre és nem alkalmaztak retusálást sem.
Te is figyelemmel szoktad követni a legnagyobb sztárok életét? Akkor biztosan nem fog gondot okozni számodra az, hogy felismerd a gyermekeiket! Teszteld magad!
Mik azok a tornacipők?
A tornacipő olyan sportcipő , amelyet edzőcipő mintájára varrtak, de fizikai erőfeszítés során támasztást biztosító rendszerek nélkül. Nevük az...
Bennfentes tippek a megbízható plasztikai sebész megtalálásához
Az elhibázott esztétikai eljárások kockázatának csökkentésének egyik módja, ha megbízható plasztikai sebészt keresünk – olyan személyt, aki...