Tomkó Bori mentálhigiénés tanácsadó arról mesél nekünk, hogy hogyan kell megjelenni egy vizsgán, mit vegyünk fel, emellett számos olyan dolgot mond el, amire talán nem is gondolnánk, hogy figyelnünk kell.
Naiv módon azt gondoltam, minden vizsgázó számára egyértelmű, hogy egy vizsga különleges, de legalábbis fontos nap a résztvevők számára. Hallgatóimnak igyekszem felhívni a figyelmét erre a tényre, de úgy tűnik, nem mindenkinek megy át az információ. Vizsgáztatóként, vizsgabizottsági tagként is elvárás, hogy szakmai felkészültségemen túl a megjelenésem, viselkedésem is legyen alkalomhoz illő. Eddigi pályafutásom során kizárólag olyan kollégákkal vizsgáztattam, akik hasonlóképpen ezt képviselték. Viszont a hallgatók részéről vegyes a tapasztalatom. Éppen ezért tegyünk tisztába pár kérdést.

Pár jó tanács a tananyag elsajátításán, a tanuláson túl a vizsgázók számára:
- A vizsga előtti éjszakán és a vizsga előtti pillanatokban már kevesebb információt lehet elsajátítani. Utóbbi esetben még össze is zavarodsz. Többet ér pár óra alvás, hogy kipihenten adhasd elő, amit amúgy tudsz.
- Reggelizz, de legalább valami szénhidrátot, cukros kávé-tea, szőlőcukor vegyél magadhoz. Nincs rosszabb egy ájuldozó hallgatónál.
- Fogyassz elég folyadékot, mert mire a feleletre kerül a sor, kiszáradt szájjal fogsz makogni, vattát köpve.
- A „dress code”, vagyis az öltözködés nem kőbe vésett, hanem variálható. Ha csak kimondottan nem kérik, nem kell ragaszkodni a fekete alj-fehér blúz/ing kombóhoz. Bátran színesíts, a jó ízlés határain belül. A lényeg, hogy komfortosan érezd magad benne, ne kelljen húzogatni, igazgatni.
- A „tevetalp”-tól kímélj meg mindenkit, vagyis bevágós cicanadrág, derékig érő kinyúlt pólóval nem nyerő. Főleg nem strandpapuccsal.
- Amit kerülj: kihívó, több rétegű vakolat-szerű smink; hosszú rikító műköröm; köldökig kivágott nagy dekoltázs; nagyon mini szoknya; extrém nagy, csicsás és rikító ékszerek, olyan magasságú cipő, amiben nem tudsz menni.
- Ne rágózz sem a felkészülés, sem a felelet alatt.
- Alapszabály: a kevesebb több. Kelts a szolid, finom megjelenéseddel szimpátiát a vizsgabizottságban.
- Köszönj, ha belépsz a terembe, és amikor a bizottság elé ülsz. Bemutatkozni sem árt, mert talán jól esik, ha a keresztneveden szólítunk és nem „hallgató” vagy „vizsgázó” vagy.
- Mosolyogj, még ha kevésbé tudod is a tananyagot. Hidd el, sokkal szimpatikusabb egy mosolygó arc, mint egy halálravált, sápadt, rémült.
Ha ezeket a tényleg alap dolgokat figyelembe veszed, már mindenkinek jobb élmény lesz ez az alkalom. És ha még tanulsz is, akkor meg pláne :)

Tomkó Bori
mentálhigiénés tanácsadó, pedagógus, szociálpedagógus
Bori blogját ide kattintva érheted el!
Kövesd Bori Facebook oldalát ide kattintva!
Az EFEB Felnőttoktatási Központ tanára
Jelentkezz tanfolyamomra az EFEB-nél, ide kattintva! :
Fogimplatátum 60 felett – Időskorban is érdemes befektetni?
2025-11-19
A fogimplantátum 60 felett is biztonságos és hosszú távú megoldás lehet. Megmutatjuk, mikor érdemes időskorban implantációt választani, és milyen előnyöket ad.
Legdivatosabb borok 2025-ben – Ezeket kell megkóstolnod idén ősszel
2025-10-17
2025 bortrendjei között a narancsbor, a brut pezsgő és a modern kékfrankos hódít. Ismerd meg az idei ősz legizgalmasabb magyar borait!
Ezek a szépészeti kezelések voltak a legfelkapottabbak 2025-ben
2025-09-08
Mely szépészeti kezelések taroltak 2025-ben? Természetesség, egészséges mosoly és modern eljárások – köztük a fogkő eltávolítás is előkelő helyen végzett.
Ezek a "divatbetegségek" egyre több tinédzsert érintenek: szorongás, testképzavar, ADHD és társas szorongás – mi állhat a háttérben?
Ne gondold, hogy már késő! A felnőttkori fogszabályozás nemcsak esztétikus, hanem egészséges döntés is. Nézd meg, miért éri meg belevágni!
A linóleum padló strapabíró, természetes és sokoldalú burkolat. Mutatjuk azt az 5 helyiséget, ahol hosszú távon is kiváló választás lehet.
A 2026-os webdesign nem a túlzásról, hanem az élményről szól. Tudj meg mindent arról, mitől lesz igazán stílusos és egyedi egy modern weboldal.