

Egy kis történelem a tetoválásról
Az első, azaz legrégebbi ismert emberi tetoválást Ötzi viselte. Bőrét párhuzamos és keresztre emlékeztető rajzolatokkal díszítették.
A görög korban Hérodotosz feljegyzései szerint a trákoknál a tetoválás az előkelőség jele volt.
Felderítőik azonosítására és rangjelzésük könnyebb azonosítása végett került a katonákra varrat. A rómaiaknál a bűnözőket és rabszolgákat jelölték meg bőrbe karcolt jelekkel.
Az első technikai leírás i. e. 6. századból származik, Aetius orvos kéziratán. Leírása alapján a tetoválásra kijelölt területet először fertőtlenítő hatású növények levével mosták le, majd a formát tűvel böködték a bőrbe "amíg a katonának vére nem folyt", végül alaposan bedörzsölték a tintát, amihez hagyma lébe kevert egyiptomi fenyő kérgét, rozsdát, gubacsot és kénsavat használtak.
Amerikai, afrikai és óceáni népeknél is gyakori volt a test díszítése bőrbe karcolt jelekkel. Az angol tattoo szó Tahiti tatu(nyomot hagyni) szóból ered. Az európai népeknél a tetoválás újbóli felfedezése egy Polinéziából Londonba hozott férfi által terjedt el az 1600-as években.
A 19. és 20. század elején illegális volt a tetoválás, elsősorban a börtönökben bűnözők között vált szokássá.
Az első tetováló gépet 1891-ben Samuel O’Rilley szabadalmaztatta Thomas Alva Edison elektronikus tolla alapján.

Tedd vs. Ne tedd – Mutatjuk, mit érdemes betartanod egy konferencián
2025-03-06
Konferenciára készülsz? Tudd meg, mit érdemes betartanod, és milyen hibákat kerülj el, hogy profi benyomást kelts és sikeresen építs kapcsolatokat!

Szülinapi ajándék a barátnődnek? Mutatjuk mivel nem lősz mellé!
2025-03-04
Szülinapi ajándékötletek barátnődnek, amikkel biztosan örömet szerzel! Személyre szabott meglepetések, közös élmények és egy tökéletes születésnapi helyszín Mosonmagyaróváron.

A weboldal az online jelenlét kulcsa a sikeres szállodaüzemeltetéshez
2025-02-21
Egy hatékony hotel weboldal segíti a közvetlen foglalásokat, növeli a láthatóságot és javítja a vendégélményt. Fedezd fel a sikeres online jelenlét titkait!
Tudd meg, hogyan teremthetsz barátságos légkört a rendelőben, hogy a gyerekek ne féljenek, hanem szívesen járjanak vissza hozzád! Tippek orvosoknak.