Egy gyermek vacsora közben tanulta meg a legszebb leckét, amit csak megtanulhatott az élettől. Ezt szeretném most megosztani veletek, és eljuttatni minél több emberhez. Ilyen, az igazi szeretet!
Egy nagyon szép gondolatot találtam nemrég, amit úgy gondoltam, megosztanék veletek, és jó lenne, ha minél több emberhez eljutna.
Vacsora közben tanulta meg élete legszebb leckéjét a szeretetről a gyermek!
Égett pirítós kenyeret tett az anyuka az asztalra. Így reagált az apuka a vacsorára..
„Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő; édesanyám nagyon szeretett főzni nekünk. Egyik este késett a vacsora, mert gondjai voltak aznap a munkahelyén. Mi azért megvártuk őt. Mikor hazaért, eperlekvárt és pirítóst tett az asztalra. Nagyon égett pirítóst…
Az égett kenyereket látva a tányéron, vártam, hogy valaki mondjon valamit. Édesapám csak mosolygott és nekilátott enni, miközben megkérdezte tőlem, milyen volt a napom az iskolában.
Már nem emlékszem tisztán mit válaszoltam, de az élesen megmaradt bennem, ahogy édesanyám bocsánatot kért az égett kenyérért és a nem túl elegáns vacsoráért. Amit pedig apám mondott erre, sosem felejtem el:
„Viccelsz, drágám? Imádom a ropogósabb kenyeret!”
Vacsora után jó éjt akartam kívánni szüleimnek, édesanyám még mindig a konyhában volt, édesapám pedig már a hálószobájukban. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem tőle, hogy tényleg annyira szereti az égett kenyeret?
Az ölébe vett és azt mondta:
„Édesanyádnak ma nagyon nehéz napja volt és elfáradt. Egy kis égett pirítósba nem hal bele senki, de a csúnya szavakba viszont igen.”
Az élet tele van tökéletlenségekkel és az emberek sem tökéletesek. Amit megtanultam az az, hogy ki kell állnod a partnered mellett, amikor nehéz időkön megy keresztül, támogatnod és segítened kell őt. Szeresd azt aki melletted van, jóban és rosszban; egy igazi kapcsolat boldogságot, kompromisszumot és szeretetet jelent.
Fogimplatátum 60 felett – Időskorban is érdemes befektetni?
2025-11-19
A fogimplantátum 60 felett is biztonságos és hosszú távú megoldás lehet. Megmutatjuk, mikor érdemes időskorban implantációt választani, és milyen előnyöket ad.
Legdivatosabb borok 2025-ben – Ezeket kell megkóstolnod idén ősszel
2025-10-17
2025 bortrendjei között a narancsbor, a brut pezsgő és a modern kékfrankos hódít. Ismerd meg az idei ősz legizgalmasabb magyar borait!
Ezek a szépészeti kezelések voltak a legfelkapottabbak 2025-ben
2025-09-08
Mely szépészeti kezelések taroltak 2025-ben? Természetesség, egészséges mosoly és modern eljárások – köztük a fogkő eltávolítás is előkelő helyen végzett.
Ezek a "divatbetegségek" egyre több tinédzsert érintenek: szorongás, testképzavar, ADHD és társas szorongás – mi állhat a háttérben?
Ne gondold, hogy már késő! A felnőttkori fogszabályozás nemcsak esztétikus, hanem egészséges döntés is. Nézd meg, miért éri meg belevágni!
A parketta nemcsak esztétikus, hanem térnövelő hatású is lehet. Ezekkel a bevált trükkökkel kis lakásban is stílusos, nagyvonalú hatást érhetsz el.
Fogimplantátum TB támogatással? Utánajártunk, milyen esetekben jár támogatás, és mit tehetsz, ha neked mégsem jár az állami segítség.