

A terhességi csíkok rengeteg anyuka életét megkeserítik. Doreen Ching is így volt ezzel, azonban ő megtanulta elfogadni ezt az apró kis hibát a testén, és erre buzdította az internet népét is. Ám ekkor megjelentek a trollok...
Doreen Ching egy 23 éves anyuka, akinek két évvel ezelőtt négyes ikrei születtek. Az akkor még csak 21 éves lány nehezen tudta elfogadni a szülés utáni testét, és azt, hogy a teste már sajnos sohasem lesz olyan, mint a szülés előtt. Az anyukának a hasán rengeteg terhességi csík maradt a szülés után, és ezt nehezen tudta megemészteni: gyakran sírva fakadt, amikor a hasára nézett.
Mára már azonban sikerült megbékélnie a testével, és úgy döntött, hogy megpróbál azoknak a hölgyeknek segíteni, akik hasonló problémákkal küzdenek. A fiatal anyuka ezért egy fotót töltött fel a hasáról a közösségi oldalára, hogy megmutassa az internet népének, hogy ezt az állapotot is el kell tudni fogadni.
A fotót persze pillanatok alatt felkapta a média, rengeteg hölgy csodálja az anyukát azért, amit tett, hogy megmutatta a nagyközönségnek a hasát, és ezzel arra buzdította a nőket, hogy fogadják el a testüket.
A következő oldalon megnézheted a fotót, és az anyuka reakcióját a kommentekre is!

Ezek a szépészeti kezelések voltak a legfelkapottabbak 2025-ben
2025-09-08
Mely szépészeti kezelések taroltak 2025-ben? Természetesség, egészséges mosoly és modern eljárások – köztük a fogkő eltávolítás is előkelő helyen végzett.

Parketta kis lakásba: trükkök, hogy nagyobbnak tűnjön a tér
2025-08-26
A parketta nemcsak esztétikus, hanem térnövelő hatású is lehet. Ezekkel a bevált trükkökkel kis lakásban is stílusos, nagyvonalú hatást érhetsz el.

Fogimplantátum TB támogatással: létező dolog?
2025-07-28
Fogimplantátum TB támogatással? Utánajártunk, milyen esetekben jár támogatás, és mit tehetsz, ha neked mégsem jár az állami segítség.
Ezek a "divatbetegségek" egyre több tinédzsert érintenek: szorongás, testképzavar, ADHD és társas szorongás – mi állhat a háttérben?
Ne gondold, hogy már késő! A felnőttkori fogszabályozás nemcsak esztétikus, hanem egészséges döntés is. Nézd meg, miért éri meg belevágni!