

Kleopátra úgy vonult be a történelembe, mint a világ egyik legszebb nője. A szakemberek most rekonstruálták Kleopátra arcát, így már mindenki tudhatja, hogy hogyan nézett ki valójában a legendás szépség.
VII. Kleopátra Philopatór legendás szépségéről volt leginkább ismert. Azonban nem csak a szépsége, ami miatt különleges volt, hanem amiatt is, hogy ő volt az első uralkodó, aki népe nyelvét folyékonyan beszélte. Kleopátrát mindenki egy gyönyörű, erős nővel azonosítja, pedig valójában azt sem tudjuk, hogy hogyan nézett ki pontosan. Maradványait nem sikerült megtalálni, csupán freskók, szobrok, valamint a képmásával díszített egyiptomi és alexandriai pénzérmék árulkodnak arról, hogy milyenek voltak a vonásai.
A megmaradt emlékekben volt néhány közös pont, például a hegyes áll, a vékony ajkak, a horgas orr. Az információk alapján a szakemberek egy program segítségével elvégezték arcának rekonstrukcióját.
A következő oldalon pedig egy videót láthatsz arról, hogy hogyan nézett ki Kleopátra egy másik számítógépes rekonstrukció alapján!

Ezek a szépészeti kezelések voltak a legfelkapottabbak 2025-ben
2025-09-08
Mely szépészeti kezelések taroltak 2025-ben? Természetesség, egészséges mosoly és modern eljárások – köztük a fogkő eltávolítás is előkelő helyen végzett.

Parketta kis lakásba: trükkök, hogy nagyobbnak tűnjön a tér
2025-08-26
A parketta nemcsak esztétikus, hanem térnövelő hatású is lehet. Ezekkel a bevált trükkökkel kis lakásban is stílusos, nagyvonalú hatást érhetsz el.

Fogimplantátum TB támogatással: létező dolog?
2025-07-28
Fogimplantátum TB támogatással? Utánajártunk, milyen esetekben jár támogatás, és mit tehetsz, ha neked mégsem jár az állami segítség.
Ezek a "divatbetegségek" egyre több tinédzsert érintenek: szorongás, testképzavar, ADHD és társas szorongás – mi állhat a háttérben?
Ne gondold, hogy már késő! A felnőttkori fogszabályozás nemcsak esztétikus, hanem egészséges döntés is. Nézd meg, miért éri meg belevágni!