

Elkerülhetetlen, hogy életünk során néha olyan emberekkel kerüljünk össze, akik egész egyszerűen unszimpatikusak számunkra. Ez lehet egy rokon, egy munkatárs, esetleg egy oktató, vagy bármilyen más személy, akit nem minden esetben kerülhetünk el kedvünk szerint.
Sajnos nem mindig kivitelezhető az ilyen emberektől való elzárkózás, ami egyébként sem tanácsos, hiszen az ember így számos pozitív lehetőségről maradhat le.
Ha eddig mindenképpen kitérni próbáltál az ilyen helyzetek elől, akkor itt az ideje egy szemléletváltásnak. A következőkben olyan gondolatokat olvashatsz, amelyeket a legtöbb sikeres ember rendszeresen alkalmaz, valahányszor egy kéretlen személlyel kénytelen találkozni.
Fogadd el, hogy nem jöhetsz ki mindenkivel
Habár a legtöbben szeretnénk mindenkivel jóban lenni, általában ez teljességgel lehetetlen. Az első lépés belátni és elfogadni ezt a tényt. Ez sem azt nem jelenti, hogy te, sem pedig azt, hogy a másik személy rossz ember lenne (legalább is ebből nem következik ez automatikusan).
Meglehet, hogy két személy egyszerűen összeférhetetlen viselkedésük váltakozása miatt. Egyesek dominánsabb magatartásúak, mások pedig visszahúzódóbbak. Vannak pozitív gondolkodású optimisták, és a mások által pesszimistábbnak tekintett realisták.
Az emberek szívesebben fektetnek erőt és időt az olyan dolgokba, amiket előszeretettel csinálnak. Ha valaki olyannal kerülsz össze, akit nem kifejezetten kedvelsz, akkor kevesebbet teszel majd kettőtök kapcsolatáért. Ez a hanyagság idővel megvetéshez vezethet.
Próbálj pozitív dolgokat kihozni azokból, amiket mondanak
Próbálj másképpen tekinteni az emberek viselkedésére. Talán egy munkatársad egyáltalán nem valamilyen hiányosságodat próbálta kiemelni, stb.
Még ha a kérdéses személy szándékosan is támad szóban, nem éri meg felhúzni magad rajta, mert ezzel csak saját helyzetedet nehezíted.
Tartsd szem előtt saját érzéseidet
Ne feledkezz meg saját érzéseidről – egyedül te vagy az, aki befolyásolhatja, hogy hogyan reagálj egy-egy helyzetre. Az emberek csak akkor idegesíthetnek fel, ha hagyod nekik. Talán sablonosnak hangzik, de ne hagyd, hogy a harag eluralkodjon rajtad.
Ha valaki negatívan áll hozzád, akkor ismerd el ezeket az érzéseket és engedd el őket anélkül, hogy reagálnál rájuk. Gyakran egy mosoly és egy bólintás is elég, hogy a helyzet megoldódjon.

Az illat, amely mindent elárul, avagy hogyan válassz hozzád illő parfümöt?
2021-08-31
A parfüm kiválasztása sokszor gondot okoz, hiszen rengetegfélét gyártanak, nehéz eldönteni azt, hogy melyik az, ami hozzád illik és mi az, ami megéri árban is.

Varázslatos minták a nyárra: a hennafestés
2020-05-29
Téged is izgat a hennafestés? Kipróbálnád? Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen kultúrája van, mikre érdemes figyelni, ha te is szeretnél egyet!

Beszélő színek – melyik mit sugall?
2020-05-25
Egyes színek jelentése élénken él a köztudatba, míg másokéba talán bele sem gondoltatok eddig. Ebben a cikkben összegyűjtöttem, melyik szín mit szimbolizálhat.
Így lesznek ragyogóan fehérek a fogaid, és ellenállhatatlan a mosolyod! Szakértőnk ad 8 tanácsot a fehér fogakért: ezeket kell tenned, ha fehér fogakat szeretnél.
Te is nehezen alszol el, sokat forgolódsz? Ez nem jó,az alvás nagyon fontos szervezeted számára. Íme 5 tanács szakértőktől, hogy javíthasd alvásod minőségét!
Mik azok a tornacipők?
A tornacipő olyan sportcipő , amelyet edzőcipő mintájára varrtak, de fizikai erőfeszítés során támasztást biztosító rendszerek nélkül. Nevük az...
Bennfentes tippek a megbízható plasztikai sebész megtalálásához
Az elhibázott esztétikai eljárások kockázatának csökkentésének egyik módja, ha megbízható plasztikai sebészt keresünk – olyan személyt, aki...