

A só mindenhol jelen van, a Biblián át, a természeten keresztül, egészen a mi könnycseppjeinkig. Jézus is elmondja a tanítványainak, hogy „Ti vagytok a föld sója”. A só valaha fizető eszköz volt és létszükséglet, bár már jelenlétét teljesen természetesnek vesszük. Elfelejtettük csodás, és jótékony hatásait. Annyi csodás dolog van körülöttünk, amit kézenfekvőnek veszünk, hogy időnként újra és újra fel kell hívni a figyelmet az élet csodáira.
A világ talán, legértékesebb só fajtája a kősó, mely Himalája só néven fut napjainkban a marketingnek köszönhetően. Ezt a fajtát Pakisztán területén bányásszák. Pakisztán földrajzi elhelyezkedését illetően dél-Ázsiában fekszik, és az Arab-tenger mossa partjait. Szomszédos országai egyike a hatalmas India, illetve Afganisztán és Irán. Ezt a só fajtát, gépek nélkül „kézzel” bányásszák, ezért mentes a 21. századi olajos, benzines gépektől és azok végtermékétől a kipufogó füstjétől. Mi most megosztjuk veletek, hogy mi mindenre jó a Himalája só, és milyen hatásai vannak. Pozitív hatásait pedig nem bírjuk sorolni olyan sok van és számos kutatás megerősíti, hogy milyen fantasztikus is.
A Három legfontosabb hatása:
1. Asztma
Ez egyfajta természetes antihisztamin és asztmás megbetegedés esetén ugyanolyan hatásos, mint egy inhalációs-spray, csak mellékhatások nélkül. Asztmás rohamnál igyunk két-három pohár vizet és tegyünk a nyelvünkre egy csipetnyi természetes sót, persze az inhalátort se tegyük messzire. Fő a biztonság.
2. Rák
A só fontos szerepet játszik a rák megelőzésében és kezelésben. A rákos sejtek oxigén jelenlétében elpusztulnak, ezek az un. anaerob organizmusok, amelyek oxigén hiányos közeget igényelnek. Ha elegendő víz van a szervezetben, és a só megnöveli a vérmennyiséget, akkor a cirkuláló vérrel az oxigén mindenhova eljut, és az így aktivált és motivált immunsejtek bejutnak a rákszövetbe és elpusztítják azt. A dehidratáció gyengíti az immunrendszert, ezért sok vizet igyunk és figyeljünk a só arányára is.
3. Légúti megbetegedések
A só tisztítja a tüdőt, a hörgőket és segít a slejm felszakításában.Felbontja és meglágyítja a nyálkát a tüdőben, ezért szükséges a hurut és az arcüreg lerakódásainak felszakításához.
Most pedig megosztjuk veletek, mi mindenre használhatjátok még ezt a remek kis csodaszert.

Ezért éri meg étteremben születésnapot ünnepelni: 7 érv, ami mellette szól
2023-09-20
Születésnapot ünnepelni étteremben remek választás lehet, ezért most összegyűjtöttünk nektek ehhez 7 érvet, hogy miért válasszátok ti is ezt a lehetőséget!

10 Új trend, amivel egyedi stílust adhatsz az esküvőd dekorációjának
2023-08-10
Az esküvőd nem csupán egy egyszerű esemény, hanem egy olyan alkalom, amelynek dekorációja tükrözi az egyedülálló stílusod és személyiséged.

Az illat, amely mindent elárul, avagy hogyan válassz hozzád illő parfümöt?
2021-08-31
A parfüm kiválasztása sokszor gondot okoz, hiszen rengetegfélét gyártanak, nehéz eldönteni azt, hogy melyik az, ami hozzád illik és mi az, ami megéri árban is.
Téged is izgat a hennafestés? Kipróbálnád? Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen kultúrája van, mikre érdemes figyelni, ha te is szeretnél egyet!
Egyes színek jelentése élénken él a köztudatba, míg másokéba talán bele sem gondoltatok eddig. Ebben a cikkben összegyűjtöttem, melyik szín mit szimbolizálhat.