![](/kep/1196x435/5620.jpg)
![](/kep/1196x435/5620.jpg)
Magyarországon egyre több helyen találkozhatunk a hiphop jegyeivel. Főleg a fiatalok körében népszerű ez a stílus, hiszen a lázadó tinédzserek könnyedén azonosulnak a lazaság fogalmával. Ismerd meg te is a történetét!
A hiphop egy szubkultúra, ami rengeteg dolgot foglal magába. Nem csupán egy zenei stílusról beszélünk, ez az irányzat megjelenik a művészet bármely ágában, a táncban, a festészetben a graffitik által, emellett az öltözködésben, de még a sportban is visszaköszön. A hiphop az Egyesült Államokban található Bronxból indult. Bárhol találkozol ezzel az irányzattal, mindenhol a lazaságot adja át, néha keményebb hangvétellel. A hiphop zene „Old school” kora 1970-1985 között hódított, ami után az úgynevezett aranykor következett 1995-ig. Ez a korszak a Keleti part és Nyugati part zenéit is összefoglalta. A 70-es évek végén alakult ki a rap, mint zenei stílus, ami a New York-i lemezlovasok és a fekete közösség által jött létre. Egy monoton ritmus adja az alapot a rappernek, aki rímekbe foglalva ontja magából az érzéseit, gördülékenyen, figyelve a ritmusra, a sebességre.
A hiphop Magyarországon
Magyarországon az elsők között Fenyő Miklós és Geszti Péter voltak a hiphop művelői. Mára már nem csak a lázadó fiatalok körében kedvelt műfaj. Számos tánciskolában ismerkedhetnek meg a mozogni vágyók a hiphop alapjaival.
![Booking.com és társai: Érdemes-e bevonni őket a hotel marketing stratégiádba? Booking.com és társai: Érdemes-e bevonni őket a hotel marketing stratégiádba?](/nodepic/265x145/1010615.png)
Booking.com és társai: Érdemes-e bevonni őket a hotel marketing stratégiádba?
2024-07-26
Az online szállásközvetítő oldalak, mint a Booking.com, hatalmas lehetőségeket kínálnak a szállodák számára, de vajon megéri-e őket beépíteni a marketing stratégiádba?
![A fogszabályzó viselése divatosan: Stílustippek és kreatív megoldások A fogszabályzó viselése divatosan: Stílustippek és kreatív megoldások](/nodepic/265x145/1010611.png)
A fogszabályzó viselése divatosan: Stílustippek és kreatív megoldások
2024-07-04
A fogszabályzó viselése nemcsak az egészséges mosoly elérésében segít, hanem divatos kiegészítőként is megállja a helyét, ha kreatívan és stílusosan viseljük.
![Kiesett egy fogad? Mondom mi a teendő! Kiesett egy fogad? Mondom mi a teendő!](/nodepic/265x145/1010608.png)
Kiesett egy fogad? Mondom mi a teendő!
2024-06-06
A fogvesztés nemcsak esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi kérdés is. Akár baleset, akár betegség okozza, a kiesett fog gyors beavatkozást igényelhet.
A fogfehérítés egy népszerű és hatékony módja a ragyogó mosoly elérésének, de mielőtt belekezdenénk, érdemes megfontolni a fogorvosi rendelőben történő kezelés előnyeit és jelentőségét.
Amikor fogaink súlyosan károsodnak vagy betegségekkel szembesülnek, gyakran felmerül a kérdés: mikor nem menthető egy fog?