

A 22 éves Channan Petridesnek döntenie kellett, hogy az ágyhoz kötött életet választja, vagy pedig a maradék rövidke idejét élményekkel és boldogsággal tölti, így levetette magát a listákról, ahol új szívet és tüdőt kapott volna.
A 22 éves lány egy cisztás fibriózis nevezetű gyógyíthatatlan betegségben szenved, melynek legsúlyosabb következménye, hogy erősen károsítja a tüdőt. Azzal bíztatták a lányt a korábbiakban, hogy akár negyven éves koráig is élhet még, ámde betegsége sokkal agresszívabb lett a kelleténél. Állapota három éve folyamatosab romlik. Sürgősen szüksége lenne szív- és tüdőátültetésre, viszont nem biztos hogy túlélné a beavatkozást, ha mégis, akkor egész hátralévő életében ágyhoz kötve kellene élnie.
Míg Channan a kórházban feküdt, készített egy bakancslistát, és végül úgy döntött, inkább valóra váltja álmait, és boldogan tölti élete hátralévő idejét, mintsem ágyhoz kötve kelljen élnie, így levetette magát a listáról, ahonnan új szívet és tüdőt kapott volna.
„Épp a kockázatok miatt döntöttem úgy, hogy levetetem magam a listákról. Nem akarok új szívet vagy tüdőt, ha legfeljebb arra tudom használni, hogy az ágyban feküdjek vele. Tudom, hogy nincs sok időm, de ami még maradt, azt szeretném úgy eltölteni, ahogy nekem tetszik, nem pedig úgy, ahogy a betegségem akarja.” - idézve Channan szavait.
A lány álmai csak úgy válhatnak valóra, ha elegendő adományt tud összegyűjteni, ezt pedig a következő oldalon találod: Channan bakancslistája
És itt láthatod a lány bakancslistáját:
- Téli Csodaország
- Ed Sheeran koncert
- Wellness hétvége
- Autósmozi
- Nagy buli (talán a 23. szülinapomon)
- Állatkert (oroszlánt etetni)
- Hőlégballonozás
- Megnézni London karácsonyi fényeit
- Találkozni Ed Sheeran-nel ???
- Találkozni egy delfinnel
- Pénzt gyűjteni a CF Trust-nak
- HÍRESSÉ VÁLNI
- West Ham meccs
- Párizsi Disney Land
- Találkozni a OneDirection-nel ???
- Találkozni a West Ham csapattal
Channan elérhetőségei:
- Facebook oldala: https://www.facebook.com/channanpetrides
- Adománygyűjtő oldala:http://www.gofundme.com/channanpetrides

10 Új trend, amivel egyedi stílust adhatsz az esküvőd dekorációjának
2023-08-10
Az esküvőd nem csupán egy egyszerű esemény, hanem egy olyan alkalom, amelynek dekorációja tükrözi az egyedülálló stílusod és személyiséged.

Az elengedhetetlen énidő: tippek újdonsült anyukáknak
2023-02-15
Ha egyszer szülő leszel, soha nem vagy igazán egyedül. De időnként ellophatsz – és el is kell lopnod – magadnak egy-egy pillanatot. Ehhez segítünk tippjeinkkel!

Nem kell hozzá férfi, hogy teljes életet élj!
2020-06-03
Napjainkba egyre gyakoribb, hogy a nők inkább vannak egy nem megfelelő férfival, minthogy egyedül legyenek. Ez a cikk a társfüggésről és a teljes életről szól.
Ebben a cikkben ahhoz kapsz útmutatót, milyen napi rutinokkal ápold az arcod, hogy az arcbőröd gyönyörű, egészséges és ragyogó maradjon hosszú évekig.
Miért kellenek ecsetek? Ebben a cikkben arról olvashatsz, milyen sminkecsetek vannak, mire valók, hogyan kell őket karbantartani, és hogy ez miért is fontos.
Születésnapot ünnepelni étteremben remek választás lehet, ezért most összegyűjtöttünk nektek ehhez 7 érvet, hogy miért válasszátok ti is ezt a lehetőséget!
A parfüm kiválasztása sokszor gondot okoz, hiszen rengetegfélét gyártanak, nehéz eldönteni azt, hogy melyik az, ami hozzád illik és mi az, ami megéri árban is.