notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Interjú, a 70-es, 80-as évek legfelkapottabb magyar modelljével - Szedres Mariann beszámolója az akkori divatvilágról

hirdetes

Interjú, a 70-es, 80-as évek egyik legfelkapottabb magyar modelljével, Szedres Mariannal

helloladies.hu

A 70-es, 80-as évek egyik legfelkapottabb magyar modelljével sikerült interjút készítenünk, hatalmas megtiszteltetés ez számunkra. Az interjúban beszélt magáról, illetve az akkori divatvilágról, a modellek életéről, számos érdekességet megtudhattok ti is, tartsatok velünk!

 

Interjú, a 70-es, 80-as évek legfelkapottabb magyar modelljével

- Mondj magadról pár szót kérlek!

1959. január 26-án születtem, Budapesten. Tanulmányaimat itt kezdtem, gyors-gépíró iskolát és gimnáziumot végeztem, majd pszichológiai asszisztensi vizsgát tettem a későbbiekben. A német nyelvet már általános iskolai éveim során elkezdtem tanulni, folyamatosan beszélem. Az MTV Természettudományi Osztályán dolgoztam, osztálytitkárként, ahol többek közt a Delta című műsor is készült. Alig 15 évesen jelentek meg fotók rólam, modellkedtem. 1979-ben az Állami Artistaképző Intézetben manöken-iskolát végeztem, oklevelet szereztem. Akkoriban, sőt, épp ebben az évben kötelező volt elvégezni, az akkor már híres modellek, Pataki Ági, Lantos Piroska is, ha jelképesen is, de megjelentek a záróvizsgán, elvégezték. Már kislánykoromban balettozni, és néptáncolni jártam. Nagyon kitűntem mozgásommal a többiektől. Az általános iskolában mindig a sor elejére tett osztályfőnököm, amikor egy-egy rendezvényen táncolni kellett. Büszkén tettem, bevallom. Sikeres éveket kezdtem, ha ez a szó nem túlzás, már az első megjelent fotóimmal. Testvérem, Rita volt, aki bátorításként eljött velem az MTI, Napfény utcába, jelentkezni modellnek!! /itt modelliskolába jártam ugyan, de évekkel később lett kötelező, ezért ismét elvégeztem, másutt. / Horling Róbert külön beszélt velem, ami nagy biztatás volt, és bátorítás. Megjelent több fotóm általa. Az egyik fotó, tv reklám Magyarországon minden Keravill üzletében megtalálható volt, és mivel,szórólap, ezért minden mennyiségben hazavihető. Apám katonatiszt volt a Zalka Máté Műszaki Katonai Főiskolán. Irnokai hívták, hogy nézd csak!! ,,micsoda nő,, .és Ő szólt, Ő a lányom! Aznap eltiltott a modellkedéstől, de látta, hogy semmiben nem változtam, példás, kiváló tanuló voltam, ezért a szigor gyorsan elszállt, megengedte, hogy ismét fotózzanak. Anyám boldogan fogadta azonnal. Szinte ezzel egy időben jelent meg egy borreklám , majd Kemény György grafikusművész munkája, az Élet és Tudomány címlapfotó . Ettől kezdődően sorban jöttek a felkérések, a Lapkiadó Vállalatnál a Centrum Áruház reklámarca lettem. Ez azzal járt, hogy heti rendszerességgel jelentek meg a reklámfotók, évekig. A Woolmark ruháit is reklámoztam. Ez a márka igazán újdonság volt akkoriban Magyarországon.

hirdetes


- Akkoriban mi kellett ahhoz, hogy valaki sikeres legyen? Politikai kapcsolatok beleszóltak a modellvilágba?

Valójában ezekben az időkben nem is éreztem, foglalkoztam politikával. Apámmal is másról beszélgettünk. Egy biztos, külföldön nagyon híres modell lettem volna. Egy-egy fotózásért 150 forintot kaptunk, később 500 forintot. Nem volt elismert szakma. Egy szakszervezetünk sem volt, semmi, ami akkoriban összefogta volna ezt a modell-világot. tulajdonképpen a fotósokon és a modelleken múlt, hogy elismerést kaptunk. Akkoriban nem volt internet, kevesebb lehetőség volt a kitörésre. Talán szerencse volt, talán a véletlen, ha van ilyen, talán valóban épp rám volt szüksége a fotósnak. Nem volt menedzser, nem volt mögöttem senki.

- Kik inspiráltak, kik segítettek a legtöbbet neked?

Mint említettem, elvégeztem az Artistaképző Intézetben a modell iskolát./ Itt teljes képzés volt, jazz-balett, sminkóra, gyakorlatilag felkészítettek mindenre. a záróvizsgán fotósok voltak jelen, meg is kerestek már itt. / Innen az Ez a divat Szerkesztőségéhez kerültem. Módos Gábor és Lengyel Miklós fotóművészekkel dolgoztam. Módos Gábor fotóit már ismertem. Sokat bújtam a divatlapokat, az Ez a divat újságot is. Lantos Piroska fotóit sokszor megnéztem, Módos Gábor képeit. Igazi kihívásnak tekintettem, hogy Vele dolgozhatok. Bizony, Ő volt az a fotós, aki szólt, hogy mozogjak, nem kell ,,beállnom,,. Valójában tanított is, türelmes, mosolygós, kedves ember. - A többi fotós nem rossz volt, hanem még nem álltak át erre a fotózási stílusra. Fenyő Jánossal dolgoztam, egy plakátot csinált, Badonyi Vali, akit már ismertem - pl M7 együttes Diszco-diszkó műsorában és sok show műsorban voltunk együtt - volt többek közt ott. Egy piknik volt, Munkácsy Mihály: Majális festményt leutánozva ültünk, magyar Pick szalámi reklám volt. Nagyon jó ötletnek tartottam.  


Pataki Ági, szinte nincs is ismerősöm, aki ne emlékezne a Fabulon reklámarcra, nagyon emlékezetes nekem. Talán a legkedvesebb modellek egyikét ismerhettem meg személyében. Még a Gemini hajón mutattam be ruhákat, ahol egy közös ismerősünkkel beszélgettünk Róla. Ő ismerte, én még nem. szerencsés embernek tartottam. Később fotózások alkalmával találkoztam vele, sőt, divatbemutatón is. /MDI által/. Nagy kihívásnak éreztem Vele dolgozni!! Szóval, bár most épp Tőle idézek: ,, szép is, okos is,, volt - mondta ezt modell kolleganőjéről. Meglepett, hogy egy kedves, tudatos nőt ismerhettem meg benne, aki a végtelenségig őszinte is volt. Mindemellett annyira készséges, hogy volt alkalom, amikor - neki akkor már volt autója, többünket szinte hazavitt.

hirdetes


- Ha jól tudom, most Németországban élsz. Miért hagytad itt Magyarországot? Munka vagy esetleg magánélet? Mesélj kérlek kicsit!

Németországhoz magánéletem köt, de egyelőre erről többet nem szeretnék elárulni. Most még Magyarországon is élek.


- Hány évesen kezdted el a modellkedést?

,,Az első fotóm címlapkép lett, 15 évesen. Ez nagyon nagy öröm egy tinédzser lánynak, hiszen csak elképzeléseim voltak erről. Nem is gondoltam azon a napon, amikor Kemény György grafikusművész felkért egy fotózásra, hogy címlap lesz. Akkoriban ez a kép igen provokatívnak számított, hasonló sem jelent még meg a többi lapban sem, nemhogy az Élet és Tudomány oldalán. Valójában áttörés volt ennél a lapnál is ez a fotó. Szinte ugyanakkor, Horling Róbert fotóművész által jelent meg egy fotóm, ami a legnagyobb meglepetést okozta nekem is. Televízió reklám volt, Magyarországon minden Keravill üzletben vásárláskor kaptak egy példányt a vevők, így majdnem én is - nevetek a mai napig ..... :. A szokásos módon mentem vásárolni egy lemezt, beléptem a Keravill üzletbe, és feltűnően sok férfi kezdett el susogni, hogy ..Ő az!!... Odaértem a pulthoz, az eladó rám nézett, és elém tette azzal, hogy aláírnám Neki? Kicsit zavartan, mert a minisortos lány mögött mindig is egy szerény nő bújt el, nevettem el magam, és megköszöntem azzal, hogy autogramot én nem adtam még, de majd, ha egyszer valóban ismert leszek. Mondanom sem kell, ezzel Magyarországon ismert arc lettem. Anyám azonnal boldogan fogadott minden képemet, nagyon büszke volt!! - Ő gyűjtötte a képeimet, sokat kénytelen volt beragasztani egy füzetbe, mert elvitték Tőle ezért van fotóm, ami rossz minőségű.


Az interjú befejezését a következő oldalon tekintheted meg!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes