Úgy tűnik, hogy nem csak én nem értek egyet a döntéssel, hiszen a kommenteket olvasva, a legtöbben Viczián Viktória fején látták volna legszívesebben a koronát. Rengeteg kommentelő szerint „teljesen átlagos” a legújabb szépségkirálynőnk, és a világversenyen esélye sem lesz a döntőbe jutni.
A kommentelők szerint Kövágó Dórának is helye lett volna a dobogón. Azzal azonban nem értek egyet, hogy egyetlen szép lány sem volt a mezőnyben, hiszen mindegyikük szép, csak én a sorrenden változtatnék kicsit…
Ha kíváncsiak vagytok a véleményemre, én legszívesebben Stankovics Beátát láttam volna a dobogón, szerintem egy igazi természetes szépség, nálam az első perctől kezdve kitűnt a többiek közül. Meg sem fordult a fejemben, hogy pont ő nem lesz majd dobogós, hiszen korábban két alversenyt is megnyert.
Arról is lehetett olvasni, hogy Koroknyai Virág jó barátságban van a szervezővel, Sarka Katával, illetve Virág párja is a zsűri egyik tagja. Nem tudjuk, hogy a sztorinak mennyi a valóságalapja, ennek ellenére a helyezések megvannak, változtatni már nem lehet a döntésen. A lehetőség mindenki előtt nyitott a következő évben is, így aki azt gondolja, hogy ebben a versenyben nem voltak szép lányok, nyugodtan megpróbálkozhat a TOP20-ba jutással. Gratulálunk minden résztvevőnek, és további sok sikert kívánunk újdonsült királynőnknek.
Képek forrása: Magyarország Szépe
Gondolkodsz a fogfehérítésen? 7 ok, amiért érdemes ellátogatnod a fogorvoshoz!
2024-05-07
A fogfehérítés egy népszerű és hatékony módja a ragyogó mosoly elérésének, de mielőtt belekezdenénk, érdemes megfontolni a fogorvosi rendelőben történő kezelés előnyeit és jelentőségét.
Mikor nem menthető egy fog? Ekkor van szükséged fogászati kezelésre
2024-04-09
Amikor fogaink súlyosan károsodnak vagy betegségekkel szembesülnek, gyakran felmerül a kérdés: mikor nem menthető egy fog?
Milyen tortát vigyünk az oviba? Szülinapi torta ovisoknak
2024-03-13
Az ovisok számára az egyik legizgalmasabb pillanat a saját születésnapjuk ünneplése az óvodában. De milyen tortát is érdemes bevinni az oviba a gyerekeknek?
A szállodai berendezési trendek folyamatosan változnak és fejlődnek annak érdekében, hogy a szállodák friss, modern és vonzó környezetet biztosítsanak vendégeiknek.
A fogak sérülése mindig kellemetlen és váratlan helyzetet teremt. Ha letört a fogad, fontos gyors és megfelelő intézkedéseket tenni, hogy minimalizáld a károsodást, és biztosítsd a gyorsabb gyógyulást. Az alábbiakban találsz néhány lépést, amit érdemes követni, ha szembesülsz ezzel a kellemetlen helyzettel.
Gondolkodsz a fogfehérítésen? 7 ok, amiért érdemes ellátogatnod a fogorvoshoz!
A fogfehérítés egy népszerű és hatékony módja a ragyogó mosoly elérésének, de mielőtt belekezdenénk, érdemes megfontolni a fogorvosi rendelőben...